Mitől függ a klíma fogyasztása?
A klímák telepítése előtt érdemes figyelembe venni a teljesítmény mellett a klíma fogyasztását is. Sok esetben elhangzik klíma vásárlásakor és általánosan is, hogy a klímák energiatakarékosak és csökkentik a rezsiköltséget, de mégis, mennyit fogyaszt egy klíma?
A környezet
Fontos kiemelni, hogy a klímák fogyasztását nemcsak a berendezések alapvető paraméterei és tulajdonságai befolyásolják, hanem az adott helyiség is, ahová kerülnek. Így befolyásoló tényező annak mérete, szigetelése, árnyékolása, belmagassága. Ugyanakkor nem elhanyagolhatóak a helyiségben megtalálható hőt termelő eszközök sem, mint például a tűzhely, számítógép, televízió stb.
A teljesítmény
A klíma teljesítménye önmagában nem határozza meg a fogyasztását. Így például, ha egy 5 kW-os klíma van a lakásunkban, nem fog óránként 5 kW-ot felhasználni. Mindezek mellett a teljesítmény egy olyan paraméter, amit nagyban befolyásol a klíma kialakítása, energiahatékonysága. Ebben az esetben is kiemelt a helyiség mérete, hiszen teljesítménytől függetlenül – minél nagyobb területet kell hűtenünk vagy fűtenünk, annál több energiával jár. Tehát 2 azonos teljesítményű klíma esetében sem megegyező az energia fogyasztása eltérő környezetben és eltérő nagyságú helyiségben.
A hőmérséklet
Általánosságban elmondható, hogy a klímák fogyasztása magasabb, amennyiben a kinti és benti hőmérséklet különbsége nagyobb. Sokszor - kihasználva a klíma előnyeit, nyáron nagyon alacsonyra, télen pedig túl magasra állítjuk a hőmérsékletet. Néhány fok csökkentés vagy növelés azonban akár 30-40%-kal is csökkentheti a fogyasztást.

Rendszeres karbantartás
A karbantartás hiánya vagy annak rendszertelensége az energiahatékonyság romlásához vezethet. Sok készülék esetében a gyártói garancia feltétele a szakszerű és rendszeres karbantartás.